Unorthodoxia: a város, mint festővászon - interjú Foldes.Dora festőművésszel
Működhet úgy a város, mint egy festővászon? A válasz nagybetűkkel, hogy IGEN. Erre a legjobb példa a hazai urbánus művészeti szcéna legújabb képviselője, Foldes.Dora, aki az Unorthodoxia című sorozatával debütált Budapest utcáin. Dóri vizuális attitűdjével és érzékenységével megismerkedhettek már korábban is a "Szubjektív városképek" sorozatban, ahol a je.me.comprends. nevű tumblr-jéről mesélt. Instagramos városi fotói olyan urbánus környezeteket örökítenek meg, melyek minden nap körülvesznek minket, mégis olyan természetesen sétálunk el mellettük - nem hiába a mottója, hogy "Legyél turista a saját városodban".
Dóri különleges látásmódja nem csak a fényképein jelenik meg, ugyanis gyakran ecsetet és vászont ragad, hogy kifesse magából az érzéseit, gondolatait. Néhány nappal ezelőtt jelent meg alkotásaival Budapest utcáin, melynek részleteiről és hátteréről azután kérdeztem, miután már volt szerencsém megismerkedni az Unorthodoxia sorozat lányaival.
Juhász Judit: Mióta foglalkozol festőművészettel?
Földes Dóra: Egész kicsi korom óta figyelem, és kb 4 éve festek magam is. A tanulmányaim ugyan más irányba vittek. Persze vagyunk még ezzel így páran. Utólag bántam, hogy nem képzőművészeti iskolába jelentkeztem, és nyugtattam magam, hogy majd a következő életemben festő leszek. Aztán rájöttem, hogy a bánkódással nem sokra megyek, a következő életet pedig épp ideje elkezdeni. Szóval inkább nekiláttam alkotni, tanulni, gyakorolni, és csinálni azt amiben örömömet lelem. Itt tartok ma.
J.J.: Mi inspirál?
F.D.: Azt hiszem, ha valaki ránéz a képeimre - úgy összességében - akkor egy dolog elég nyilvánvaló: a nők, a nőiség. A női sorsok, arcok, motivációk, amikkel találkozom magamban és a környezetemben: legyen az a barátaim körében, az interneten, zenében, művészekben, egy filmben, vagy egy könyvben. Ljudmila Ulickaja regényei például szerintem hemzsegnek a megfesteni való női alakoktól. Van is egy Ludmilla című sorozatom.
De például az a sorozat, amin most nagyban dolgozom - ‘This is Us’ a címe - saját mangunkat szándékozik megörökíteni. A 2010-es évek szépségideálját, ahogy mi lányok formáljuk azt, a telefonjainkkal a kezünkben, a “share” gombot nyomva. És a képek nem kifigurázásként készülnek: én tényleg szépnek látom azokat a lányokat, akiknek az instagram-os #selfie-jei inspirálnak. Szerintem ez egy érdekes korkép, amit érdemes vásznon továbbítani az utókornak.
És persze nagyon feltöltődöm ha a kedvenc művészeim képeivel találkozom testközelből. Amikor nagyon közel megyek egy műhöz (mikor már a teremőr is rám
szól), és nézem a részletekben az ismerős folyamatokat, vagy egy-egy “hibát,” ami szándékosan ottmaradt, és meglátom a hús-vér embert a művész mögött. Na, olyankor meglátom egy kicsit magamat is, és ez bátorít és inspirál.
J.J.: Mi a célod azzal, hogy kiviszed az utcára a munkáidat?
F.D.: Egyrészt, nagyon tetszik a paste-up műfaj. Élvezem minden munkafolyamatát. Tetszik, hogy otthon hosszasan készülnek a művek, de aztán (jelen esetben a print-ek) az utcán érvényesülnek. Másrészt a street art, és annak különböző műfajai olyanok ma, mint az előző század avant-garde irányzatai. Szakít és ellene megy a hagyománynak. A zárt terek, galériák helyett az utca lett a művész vászna és kiállítótere. Persze az előbbiek miatt óriási hype is van körülötte. Mindenesetre az igaz, hogy az átlagember nem nagyon teszi be a lábát egy galériába, gyakran kényelmetlenül érezzük ott magunkat, hisz úgysem tudunk vásárolni. A street art ilyen értelemben arról is szól, hogy az emberek az utcán is találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal. A másik oldalról pedig arról, hogy a művek díszítsék, színesítsék a városképet.
J.J.: Miért fontos az számodra, hogy a képzőművészet megjelenjen az utcán?
F.D.: Sokszor egyszerűen esztétikai jelentősége van. Gyakran szebb egy tűzfal rajta egy óriási murállal, szebb egy pózna rajta egy matricával, vagy egy rozsdás kirakatroló rajta egy paste-uppal. Máskor persze a célzott üzenet miatt fontos, hogy jelen legyenek ezek a művek az utcán. Hol máshol éri még el ilyen közvetlenül az embereket egy-egy ébresztő gondolat?
Mindenesetre az a sok művész, akiknek a munkáit láthatjuk Magyarország utcáin, nyomot hagynak a városokon. Ez a fontos. Mi, akik bennük élünk, autonóm módon alakítjuk a városok összképét. Olyasmi ez kicsit, mint a tetoválás. Mikor megkérdezték anno tőlem, hogy miért akarok tetoválást, mondtam, hogy tudtommal egy életem, egy testem - s hamár, akkor szívesen kidíszítem kedvemre. Eszerint az analógia szerint, a város, - falak és utcák - a városlakók közös “teste”. Az ízlésünk viszont nem feltétlenül egyezik. Ezért fontos számomra, hogy egyrészt a művek olyan helyre kerüljenek, ahol senkit sem sértenek. Másrészt azt gondolom, hogy a street art az emberek toleranciáját is edzi, és az együttélést, mások (mások ízlésének) elfogadását erőlteti és segíti.
Csak az a fontos, hogy az utcai alkotás ne öncélú magamutogatás legyen.
J.J.: Mit kell tudnunk az Unorthodoxia lányokról, akik múlt héten az utcára kerültek?
F.D.: Az Unorthodoxia egy olyan sorozat, amelynek fő inspirációja a görögkeleti ikonográfia alakjai. Unorthodoxia. Ez a szó mindenkinek mást jelent, de hogy azonnal bír valamilyen szubjektív jelentőséggel, abban biztos vagyok. Bennem például azt csilingeli, hogy érdemes megpróbálni elszakadni a szocializáció során rögzült, de nekünk nem tetsző hagyományoktól, elvektől. Hogy a régiből építkezve, de a feleslegeset elhagyva egy új értékrendszert építsen fel az ember. Más szóval: fejlődés. De ugyanígy szólhat egy kicsit akár a street art-ról magáról is, az előbb említett, a hagyományokkal való szakítás, a kőbe vésettnek tűnő határok feszegetése miatt. Mindenesetre figyelmeztet a beszűkültségre.
J.J.: Mik a terveid?
F.D.: Novemberre szerveződik egy önálló kiállításom Innsbruckban. Emiatt nagyon izgatott vagyok. Ha azelőtt elkészülnék a This is Us sorozattal, akkor jó volna azt előbb itthon is megmutatni. Erre is vannak tervek már, szerencsére sokan segítenek. Ami az utcát illeti, sok-sok tervem van. Van egy német grafikus barátom, akivel szeretnénk közös projektbe kezdeni. Ehhez persze előbb jó volna egy szép nagy falat megkaparintanunk. Aztán van egy másik megkeresés, ami azt hiszem, Téged különösen érdekelhet. Egy várostervezéssel foglalkozó srác átalakított egy régi VW furgont, hogy mozgó állomásként különböző célokra használva a kocsit, közösség építő programokat szervezzen. A lényeg, hogy az autót, az autóknak szánt parkoló helyet szeretné újfajta módon felhasználni - azt is az élhető városi környezet részévé tenni. Így szervezett már utcai mozit, közösségi kávézót az utcán, olvasó klubbot, varrótanfolyamot, és most felmerült egy utcai kiállítás ötlete is. Szóval sok a terv, már csak létre kell hozni őket.
Foldes.Dora munkái megtalálhatóak itt:
A fényképeket Juhász Ádám készítette.
