Pest megér egy estet! VOL.2. - Városfilmklub az Örökmozgóban

Február 12-én indul a Városfilmklub második évada, amely Budapest kulisszái mögé enged betekintést, fővárosunk kultikus figuráinak és elismert szakembereinek szemüvegén keresztül. Továbbra sem maradnak el az aperitifként szolgáló filmek, mint a Közel a szerelemhez, a Mi jut eszembe az énekesnőről? c. avantgarde alkotás, vagy a Nekem Budapest című 2013-as szkeccsfilm. A filmklub társrendezvényeként ebben a félévben fiatal fotósok friss és gyakran ironikus szemszögéből is megfigyelhetjük a várost, ugyanis három Budapest témájú fotókiállításnak ad majd helyet az Örökmozgó, a Városfilmklub társrendezvényeként. A vendégek közt felbukkan többek közt Borvendég Zsuzsanna díszlettervező, Závada Péter költő, Lakner Zoltán politikai elemző és Török Ferenc filmrendező is.

Ki számít underground arcnak ma Budapesten? Honnan érkeznek hozzánk a turisták és mi érdekli őket Budapestből? Hogyan Lehet városunkból Buenos-Aires-t csinálni? Melyek ma a menő underground szórakozóhelyek és zenekarok a fővárosban? Miként lehet turistacélpont a VIII. kerület? Hogyan lehet eljutni Moszkvától Széll Kálmánon át Elvis Prestley-ig? Mi az a Slam Poetry mozgalom? Melyik városrész inspirálja leginkább a fiatal filmrendezőket? És vajon tudják-e kreatívan használni a várost a hazai filmesek?

Többek közt ezekre a kérdésekre keressük a választ kéthetente kedd esténként a Pest megér egy estet! filmklubban az Örökmozgó moziban, immár a második évadban. A filmklub programját olyan - főként magyar – filmek alkotják, amelyekben Budapest hangsúlyosan és markánsan jelenik meg, ugyanakkor a magyar filmművészet izgalmas és kultikus darabjai. A nagyjátékfilmek közt moziban ritkán látható művek szerepelnek, mint például Salamon András Közel a Szerelemhez c. filmje, Nemes Gyula Egyetleneim című alkotása, a hazánkban leforgott Az adósság című film vagy a Nekem Budapest című szkeccsfilm, amelyet a bemutató hetében tűzünk műsorra. A nagyfilmekhez kísérőfilmeket is válogattunk, amelyek hangulatukban és tematikájukban jól kiegészítik az őket követő egész estéseket.

A filmklub egyik fő célja, hogy egy valós diskurzus induljon el Budapestről, amely a várost szociológiai, politológiai, képzőművészeti, építészeti, közlekedési, kulturális és megannyi szempontból vizsgálja. A filmvetítéseket minden esetben moderált beszélgetések követik, amelyek a filmekből kiindulva, az adott est témáját boncolgatva zajlanak. A filmklub első félévében vendégünk volt többek közt dr. Sersliné Kócsi Margit állami főépítész, Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, Gulyás Erzsébet szociális építész és Müller Péter Sziámi zenész. A második félévben Lakner Zoltán politikai elemzőt, Závada Péter költőt, Török Ferenc filmrendezőt, Borvendég Zsuzsanna díszlettervezőt és Vranik Krisztián kocsmáros-producert is faggathatjuk majd. A filmklub moderátora Hegyi György.


PROGRAMTERV: II. félév

február 12. kedd 20h (!)
Salamon András: Közel a szerelemhez
Kísérőfilm: Császi Ádám 1 hét
Vendég: Magyar Vilma a Budapest UNDERGUIDE-tól és Hajdu László a Unique Budapesttől
Téma: Ami az útikönyvekből kimaradt - Budapest

Oláh Gergely Máté “Vagyunk lakói” c. fotókiállítása február 12. - március 9.

február 26. kedd 19h
Török Ferenc: Moszkva tér
Kísérőfilm: Magyarország 2011 - Török Ferenc epizódja
Vendég: Lakner Zoltán politikai elemző és Török Ferenc rendező
Téma: Táblaforgatók - terek, utcák átnevezése

március 12. kedd 19h
Enyedi - Máthé osztály: Nekem Budapest - skeccsfilm
Kísérőfilm: Reisz Gábor: Valakinek a valamije
Vendég: Berkes Juli producer és Reisz Gábor rendező
Téma: Budapest: kulissza vagy ihletforrás?
Molnár Zsolt „Urbánus élet/terek” c. fotókiállítása március 12. - április 6.

március 26. kedd 19h
Nemes Gyula: Egyetleneim
Kísérőfilm: Müller Péter Sziámi: Mit jut eszembe az énekesnőről?
Vendég: Závada Péter Újonc költő-dalszövegíró és Vranik Krisztián Krizsó zenei producer-műmaffiózó vendéglátós
Téma: A budapesti underground

április 9. kedd 19h
John Madden: Az adósság
Vendég: Horváth Zoltán, a film díszletese és Borvendég Zsuzsanna, számos hazánkban forgó film művészeti vezetője
Téma: Budapest, mint Berlin, München, Buenos-Aires vagy Szarajevó

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) „Város-Tér-Kép” c. fotókiállítása Megnyitó: április 9. 18h
április 9. - április 30.
Belépő: 1200 ft

Szervező: Vodál Vera

Társszervező: ODEON

Varosfilmklub_plakat.jpg