A város, mint otthon III.

Azt gondolom, hogy az utcán élő emberekről szóló intézkedések sokakban kérdéseket vetnek fel. Hogy én mit gondolok erről az egészről? Elgondolkoztató volt a Kossuth téren öt percre leülni a földre, ezzel demonstrálva a nem egyetértést a témával kapcsolatban. Korábban írtam már, hogy elkezdem a "Város, mint otthon" sorozatot, amelyben ezt írtam: "Nem láthatatlanná kell tenni a hajléktalanokat, hanem láthatóvá, hogy lássuk a környezetünkben zajló problémákat, amelyekre megoldásokat tudunk keresni. Ebben pedig a legnagyobb segítségünkre maguk a hajléktalanok vannak. A hajléktalanok úgy használják a város tereit, ahogy mi a lakásunk tereit. A kétféle térhasználat hasonló, csak az egyik nagyobb, városi környezetben zajlik. Nekik is van fürdőszobájuk (hajléktalan fürdő), hálószobájuk (hajléktalan szálló), mosógépük (hajléktalan mosoda), konyha (melegétel osztás) - szétszórva a város különböző pontjain. Vannak, akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat, vannak akik kevésbé, vagy egyáltalán nem. A hajléktalanok otthona a város. Ahol mi nap mint nap közlekedünk, ők ott élnek. Ezért azt gondolom, hogy fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül őket. A hajléktalanság kérdése megfelelő kezelést igényel, amelyhez a különböző szakterületek és a társadalom bevonása szükséges."

Ez a kép jól mutatja, hogy mit gondolok a hajléktalanokról és az őket körülvevő jelenlegi helyzetről. Persze nem ennyire fekete-fehér ez a kérdéskör, sok mindent figyelembe kell venni, ugyanakkor azt gondolom, hogy annak oka van, ha valami az utcát, a várost nevezi otthonának. Ezt az okot meg kellene keresni és megoldani, feloldani. A megoldást sajnos nem tudom, azt viszont tudom, hogy ez a probléma más városokban, országokban is jelen van és lehet hogy külföldön vannak már olyan működőképes minták, amelyeket talán némi lokalizáció után hazánkban is alkalmazhatnánk.