A Színes Város közreműködésével ismét színesre festik a köztereket a középiskolások

Mozizni menő! címmel a Színes Város Csoport idén is elindítja Pillangóhatás nevű, középiskolás diákoknak szóló kampányát. A kampány célja, hogy az ország összes középiskolás tanulóját bevonják a köztérszínesítésbe, vagyis abba, hogyan nézzen ki a környezet, ahol élünk.

"Lassan 3 év alatt több, mint 200 diákkal dolgoztunk együtt a programban, ezért a tapasztalatokat levonva idén pár dolgon változtattunk" - mondta el Dóczi-Vámos Gabriella szakmai vezető. "Egyrészt idén a feldolgozandó témát előre kijelöljük, és ez a mozi lesz, vagyis bármi felkerülhet a falra, ami kötődik valamilyen filmes történethez. Másrészt három iskola helyett idén eggyel dolgozunk együtt, ami a szavazást még kiélezettebbé teszi" - tette hozzá.

A nevezéshez mindössze le kell fotózni azt a ronda, szürke felületet, vagy akár MÁV állomást, amit szeretnénk szebbé tenni, és el kell küldeni e-mailben. A nevezés további feltételei itt olvashatóak! 

szv.jpg

A nevezés után az a pályázat nyer, ami a legtöbb szavazatot kapja, egyúttal ez a diákközösség jut hozzá a színesítéshez szükséges összes eszközhöz, ami egy sikeres akcióhoz kellhet. A projekt főtámogatója a Cinema City. Az engedélyek megszerzése -ahogy eddig is-a civil szervezet feladata marad.

Eddig olyan társadalmi problémáról kellett szólnia a megvalósuló alkotásoknak, amit a diákok annak gondolnak. Így választották Zircen a sport és társadalom kapcsolatát, Pécsett a felesleges rohanást, amely szinte mindenkit érint, míg a budapesti kelenföldi MÁV állomáson a vidék és a főváros között megbúvó ellentétekre szerették volna felhívni a figyelmet a nyertesek.

A Pillangóhatás nevű pedagógiai program 2010-ben jött létre Budapesten. Célja, hogy minél több középiskolás diákot vonjon be a köztérszínesítésbe, hogy egy csapatmunka eredményeként jöjjenek létre kortárs képzőművészeti alkotások a városok falain. A programnak nem kizárólag a falfestés a célja, hanem az, hogy egy olyan, projekt alapú, csapatmunka jöjjön létre, amelyben a fotó, a videó, az átadási ceremónia, a festés, a tervezés a sajtó, vagy a költségek megtervezése mind a diákok feladata legyen. A több díjban és elismerésben részesülő program 2012 óta az ELTE- PPK gyakorlati helyeként működik.

Forrás: hvg.hu

Címkék: Színes város