Richard Yatestől az Egy jó iskola című könyvet olvasom éppen. Egy bentlakásos iskola zárt közösségének  hétköznapjait mutatja be: hétköznapi emberek, hétköznapi cselekvések, hétköznapi bűnök, hétköznapi nyelven. Nem könyvajánlót szeretnék írni és nem is kritikát, inkább csak megmutatni egy olyan idézetet, ami a helyhez fűződő érzésekről és azok vizuális megjelenítéséről szól.

"... Egyszer-egyszer vasárnap délutánonként egy köteg rajzlappal kivonult a gyepre, és a helyhez fűződő érzéseit megpróbálta szénrajzokkal megragadni. Soha nem ment bele igazán a részletekbe - mint például a kapualjban vibráló fény-árnyék játék, a palával feldett manzárdablakok perspektívája vagy a kémények, tetőgerincek és a hátterüket alkotó erdők közti izgalmas átmenet. Mikor felesége "szép"-nek találta egy-egy vázlatát, ő akkor is tudta, hogy csak egy sikertelen próbálkozás. Egy kedves hely esszenciája legalább annyira illékony, mint szeretteinké; annak idején amikor Marge-dzsal először lépett házasságra, azt is megpróbálta megragadni. Sok szénrajzot készített kedvese édes kis arcáról, s még többet a szinte már fájdalmasan édes kis meztelen testéről, bár Marge mindig pironkodva húzódozott ettől; végül mindegyiket kidobta." (Richard Yates: Egy jó iskola)

Egy kedves őszi utcakép Nemes-Nagy Ágnestől. Ez a rövid kis vers megmutatja, hogy az épített környezet, a természet és az ember milyen kölcsönhatásban él együtt egymással. Most megyek is, kedvet kaptam ahhoz, hogy járjak egyet a sárga hóban!

Nemes-Nagy Ágnes: Akácfa

Akácfa,akácfa,
sárga lombot hullató.
Kezemre,kezemre
mintha hullana sárga hó.

Mintha hullana sárga hó,
csakhogy el nem olvadó,
járdaszélen nagy kupacban
színaranyként csillogó.

Hogyha belegázolok,
hogy zizeg és hogy ropog!
Mit csinálsz te?-kérdik.
Járok,járok sárga hóban,
színaranyban, térdig.

Andrew McConnell
Írország, Panos Pictures a Der Spiegel számára
1. díj, Művészet és szórakoztatás kategória, egyedi

Joséphine Nsimba Mpongo (37 éves) csellón gyakorol a kongói főváros, Kinshasa Kimbanguiste negyedében. Joséphine az Orchestre Symphonique Kimbanguiste (OSK) tagja, amely Közép-Afrika egyetlen szimfonikus zenekara.
Napközben a kinshasai piacon tojást árul, esténként pedig, jóformán a hét minden napján a zenekarral próbál. Az OSK-t jelenlegi karmestere, Arman Diangienda alapította 1994-ben, amikor még csak pár tucat zenésznek kellett osztoznia a rendelkezésre álló kevés hangszeren. Az OSK ma már 200 muzsikust tud felvonultatni egy-egy koncerten. Többségük autodidakta amatőr, napközben mind dolgoznak.