Richard Yatestől az Egy jó iskola című könyvet olvasom éppen. Egy bentlakásos iskola zárt közösségének  hétköznapjait mutatja be: hétköznapi emberek, hétköznapi cselekvések, hétköznapi bűnök, hétköznapi nyelven. Nem könyvajánlót szeretnék írni és nem is kritikát, inkább csak megmutatni egy olyan idézetet, ami a helyhez fűződő érzésekről és azok vizuális megjelenítéséről szól.

"... Egyszer-egyszer vasárnap délutánonként egy köteg rajzlappal kivonult a gyepre, és a helyhez fűződő érzéseit megpróbálta szénrajzokkal megragadni. Soha nem ment bele igazán a részletekbe - mint például a kapualjban vibráló fény-árnyék játék, a palával feldett manzárdablakok perspektívája vagy a kémények, tetőgerincek és a hátterüket alkotó erdők közti izgalmas átmenet. Mikor felesége "szép"-nek találta egy-egy vázlatát, ő akkor is tudta, hogy csak egy sikertelen próbálkozás. Egy kedves hely esszenciája legalább annyira illékony, mint szeretteinké; annak idején amikor Marge-dzsal először lépett házasságra, azt is megpróbálta megragadni. Sok szénrajzot készített kedvese édes kis arcáról, s még többet a szinte már fájdalmasan édes kis meztelen testéről, bár Marge mindig pironkodva húzódozott ettől; végül mindegyiket kidobta." (Richard Yates: Egy jó iskola)