Könyvbemutató: Építészet? Gyerekjáték!

A KultúrAktív Egyesület jóvoltából két úttörő és hiánypótló kiadvány mutatkozik be június 5-én Budapesten és június 6-án Pécsett. A kiadványok elsősorban az épített környezeti nevelés nemzetközi gyakorlatáról, valamint a gyerekek városfejlesztésben való részvételének lehetőségeiről adnak áttekintést.

Vajon szükséges-e építészetet tanítani gyerekeknek? Be lehet-e vonni a gyerekeket és fiatalokat a tervezésbe? Milyen módszerekkel lehet az épített környezet a gyerekek számára közvetíteni és hogyan lehet a részvételüket segíteni? Többek között ezekről a kérdéseket vitatják meg a szerzők beszélgetőtársaikkal a két frissen megjelent kötet kapcsán:

  • Ch. Reicher, S. Edelhoff, P. Kataikko, A. Uttke: GYEREK_SZEMMEL. ÉPÍTÉSZET GYEREKEKKELÉS GYEREKEKNEK.(ford: Sebestyén Ágnes és Tóth Eszter) illetve
  • Sebestyén Ágnes, Tóth Eszter: ÉPÍTETT KÖRNYEZETI NEVELÉS

című munkái egy napjainkban már szerencsére egyre kevésbé ismeretlen terület meghódításához 
adnak nélkülözhetetlen útikalauzt: az építészeti kultúra közvetítéséhez nyújtanak segítséget.

Program:

Köszöntőt mond: Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke

A beszélgetők: Sebestyén Ágnes (kultúrAktív Egyesület), TóthEszter (kultúrAktív Egyesület), Tatai Mária (Magyar Építész Kamara), Zöldi Anna (építész, publicista)
Moderátor: Juhász Judit, a varoskomm.blog.hu szerzője

kulturaktiv.jpg

Az épített környezet formálása, az ezzel kapcsolatos tartalmak alapos megismerése mindennél alkalmasabb eszköz a felelős gondolkodás gyakorlatának elsajátítására. A saját, közvetlen környezete mindenki számára egyértelműen a személyiségének kiterjesztett határait jelenti – kedvenc színeit, tárgyait, formáit mindenki szívesen dédelgeteti. A cél annak tudatosítása, hogy ez a határ bármeddig kiterjeszthető, a környezet alakítása közös ügy. Aki próbálta tudja: az épített környezeti nevelés komplex feladat, hatékony módszertanának kiépítéséhez elengedhetetlen a részt vevő szakmák –építészek, pedagógusok, szociológusok, környezetpszichológusok – párbeszéde. De aki próbálta, azt is tudja: egyben zseniális és felemelő játék, közös öröm, ahogy maga az építés is az volt hajdanán, az építészet születésének idején. Az ókor piramisai, és a gyerekek lego-csodái ugyanazt az ujjongást sugározzák: az alkotás, a teremtés örömét. Rajtunk múlik, hogy környezetünk akadálypálya lesz, vagy dobbantó, ahonnan a lendületet vesszük.

A gyakorlatban ennek jelentőségét már számos ország, nemzetközi szervezet felismerte – ezek sorát, a leginkább előremutató példákat veszi számba a Sebestyén Ágnes és Tóth Eszter által lefordított munka, a GYEREK_SZEMMEL. A fiatal korosztály megszólítása különösen fontos, hiszen ők jelentik a jövő építő generációját. A kiadvány az épített környezeti nevelés nemzetközi gyakorlatáról, valamint a gyerekek városfejlesztésben való részvételének lehetőségeiről ad áttekintést. A tanulmánykötet szerzői és szerkesztői finn, német, holland és brit építészek, pedagógusok, kutatók, muzeológusok, akik az épített környezeti neveléssel kapcsolatos programok és projektek szervezése és lebonyolítása területén nemzetközi szinten elismert szaktekintélyeknek számítanak. A kiadvány első része a közelmúlt épített környezettel kapcsolatos kezdeményezéseit és oktatási projektjeit mutatja be. A második rész olyan projekteket mutat be, amelyek gyerekeket és fiatalokat vontak be a tervezés tényleges folyamatába. A tanulmánykötet harmadik részében a lebonyolításhoz szükséges feladattípusokat és módszereket ismerhetünk meg.

Az utóbbi években Magyarországon is erősödött az érdeklődés az épített környezeti nevelés ügye iránt. A szerzők az ebben úttörőnek számító kultúrAktív egyesület alapító tagjai, több sikeres projekt és kiadvány létrehozói. Az általuk írt új kötet, az ÉPÍTETT KÖRNYEZETI NEVELÉS a nemzetközi elméleti kitekintésen túl a magyarországi példákat veszi számba. Felbecsülhetetlen értéke a kiadványnak, hogy a szerzők saját és a nemzetközi tapasztalatai alapján összeállított, életkori bontásban közölt gyakorlati példatárat tartalmaz, amely nélkülözhetetlen segítség azoknak, akik ezt a munkát a gyakorlatban folytatják.

ÉPÍTÉSZET? GYEREKJÁTÉK!

Könyvbemutató, beszélgetés és játék
www.kulturaktiv.hu

A két kötet közös bemutatkozásán nem csak a kiadványok, hanem az abban szereplő játékos
feladatok gyakorlati megismerésére is lehetősége nyílik annak, aki él a lehetőséggel és felkeresi
június 5-én, 18.30-kor a FUGA Budapesti Építészeti Központot, illetve június 6-án ellátogat a
Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban 14 órától kezdődő bemutatóra 

További információ:
Facebook esemény
KultúrAktív Egyesület