BudapestBlog(ger) körkép #1 - Fővárosi blog interjú

Eljött az idő, hogy útjára induljon a BudapestBlog(ger) körkép sorozat. A sorozat célja, hogy feltérképezze a Budapesttel foglalkozó blogokat. Hogy milyen budapesti blogok vesznek minket körbe, hogy milyen tematikára épülnek és hogy mi a háttértörténetük. Mindemellett célom megismerni a blogok mögött álló embereket, hogy hogyan viszonyulnak fővárosunkhoz, mit szeretnek benne, mint változtatnának meg rajta és  hogy miért kötődnek Budapesthez. A sorozat kezdéseként azt hiszem magától értetődő, hogy a Fővárosi Blogot, vagyis Papp Gézát  kérdezem először.

Juhász Judit: Kérlek, mutasd be a blogodat: mikor és miért indítottad? 

Fővárosi Blog: A blog még Budapest jövője néven indult a freeblog.hu-n 2007-ben, aztán 2010 februárjában átköltözött a jelenlegi helyére, azóta Fővárosi Blog a fovarosi.blog.hu címen. Eleinte Budapest új építkezéseiről gondoltam blogolni, de ez később több téma felé is eltolódott: szól az új építkezésekről, változásokról, szól Budapest 20. századi építészetéről, a közlekedés múltjáról és jelenéről. De van rejtvény rovat is már néhány éve.

 J.J.: Mi a blog küldetése, missziója?

Fővárosi Blog: A misszió talán erős szó... Meg szeretném mutatni, hogy Budapest házai tudnak mesélni. Még egy olyan, látszólag tökronda és dögunalmas ház is, mint az Almássy téri Szabadidőközpont, vagy a Domus áruház. Mert vajon hányan tudják Budapesten, hogy a Domus Lehel úti homlokzata miért törik meg? Vagy hogy mit írtak fel a Deák téri metróállomás csempés falára?

fovarosi.jpg

 J.J.: Mik a kedvenc témáid, mikről írsz szívesen?

Fővárosi Blog: Budapest 20. századi építészete, az idén 100 éves házaktól kezdve a harmincas évek modern építészetén és a szockorszak mesélő házain át a Kontrax hi-tech gyöngyszeméig egy sor téma belefér ebbe. Plusz közlekedési témák, elsősorban a tömegközlekedés. A 2-es és a 3-as metró építéséről is írtam már cikksorozatot. De szeretek "pimaszkodni" is: bemutatni azokat a házakat, amik közutálatnak örvendenek, az első komolyabb panel-bontástól (Volga szálló) kezdve a Kálvin téri Korona szállón át Finta József építészetéig bezárólag.

 J.J.: Van meghatározó poszt élményed akár egy témával, akár egy izgalmas helyszínnel kapcsolatban? 

Fővárosi Blog: Elsősorban az tetszik a blogolásban, hogy olyan helyekre jutok el, ahová egyébként soha be nem tenném a lábam. Mert mit keresnék én alapból egy épülő metróállomáson, a Rákosinak épült bunkerben a föld alatt, vagy éppen az Árpád híd, metróállomásnál álló egykori SZOT-toronyház legtetején? Ezekre, és még egy sor másik helyre a blognak köszönhetően jutottam el. Szinte mindegyik 4-es metró állomáson jártam már legalább egyszer - már csak a Népszínház utcánál nem. 

J.J.: Miért van fontos szerepe az urbanisztikának az életedben? Mikor kezdődött el a kötődés és mi volt a kiindulópontja?

Fővárosi Blog: A szakmám egészen más terület - termékmenedzserként dolgozom. Nekem ez tisztán érdeklődésből indult el: érdekes volt elmenni az épülő MüPába, vagy a Fiumei úti nyugdíjközpontba. Közben fotóztam. Aztán cikkeket, híreket néztem Budapestről. Aztán ez átváltott írásba is.

 J.J.: Hogyan viszonyulsz a városokhoz és a városi életformához?

Fővárosi Blog: Falun néhány héten belül elhaláloznék. Ráírnák a síromra: "Megölte a dögunalom."

fovarosi2.jpg

 J.J.: Mit gondolsz Budapestről, mennyire élhető város?

Fővárosi Blog: Nekem élhető, bejön.  Szeretem a sok programot, a különböző városrészek különböző arcait. Rengeteg jó hely van, és nem csak a leggazdagabbaknak: nyári filmfesztiváltól kezdve az épületbejárásokon, városnézéseken át a fotótúrákig rengeteg ingyenes program is elérhető. Csak érdeklődni, figyelni kell! A tömegközlekedés minősége változó, de a sűrűsége nagyon jónak mondható. Autóval meg most kezdtem felfedezni a várost: eddig ott tartok, hogy ez az a város, ahol nem lehet balra kanyarodni.

J.J.: Ha lehetne három kívánságod, mit változtatnál meg Budapesten?

Fővárosi Blog: Azt látom, hogy több nagy beruházáshoz is tud a mindenkori városvezetés pénzt szerezni - főleg EU-s támogatásokból. De a karbantartásra, a fenntartásra alig jut. Jó lenne, ha nem csak épülnének dolgok, de utána fenn is tartanák őket. Ne csak a szalag átvágásáig tartson egy-egy ilyen történet! A lakóházakat is szépen fel lehetne újítani 5-10 év távlatában: szigeteléssel, új ablakokkal, és végre a falba rejtett csövekkel. Ide kapcsolódik az is, hogy a 20. század második felének építészetéről is el kellene már gondolkodni. Abban a korban is épültek nagyon klassz házak, nem csak panelkockák. Mégsem foglalkozik velük senki: sem a tulajdonosuk nem áldoz rájuk érdemben, sem a műemlékvédelem nem foglalkozik ezekkel. Pedig ez is az örökségünk része! A Domus áruház, a Körszálló vagy éppen a farkasréti templom érték, védeni kellene.

J.J.: Melyik a kedvenc városod? 

Fővárosi Blog: Természetesen Budapest az első, ez talán az eddigiekből lejött mindenkinek.

J.J.: Van más város, amit nagyon szeretsz?

Egyszer még Barcelonába szeretnék eljutni, végignézni Gaudí meghökkentő építészetét a városban.

J.J.: Melyik a kedvenc városrészed, utcád, tered Budapesten? Mit szeretsz bennük?

Fővárosi Blog: Nincs egyetlen kiemelt terület. Van, amikor a Várban van kedvem sétálni, van amikor gyerekekkel a Margitszigeten tollasozunk, és van, hogy a Wekerlén barangolok. Azokat a helyeket szeretem, amelyek egyediek, amiből csak az az egy van. Tavaly ősszel Adyligeten jártam - alig ismeri valaki, a város legszéle, pedig gyönyörű környék.

J.J.: Egy külföldinek mit mutatnál meg Budapesten?

Fővárosi Blog: Erről van már éles tapasztalat is. Skóciából fogadtunk vendégeket tavalyelőtt szilveszterkor. A kávéházak, éttermek nagyon tetszettek a nyugdíjas házaspár vendégeinknek. A 3-as metróra kicsit furán néztek, hogy ez az ócskavas most tényleg komoly? Csalódás volt még a belső tereit elvesztett Budai Várpalota is nekik, nem a hetvenes évek belső tereire vágytak, és a Gellért téri Paprika étterembe sem kellett volna betérnünk. De a Hősök terét, az Országházat imádták, a Gellért fürdő is nagyon tetszett nekik. Fürdőben, kávéházban, és - talán furán hangzik az itt élőknek, de - tömegközlekedésben Budapest jól teljesít. És ha visszajönnek idén is, akkor megnézhetik az új Alstom metrót is, és elmehetünk kishajókázni is.

J.J.: Vannak olyan városok, városi pontok, ahova rendszeresen visszajársz?

A Művészetek Völgyében többször is megfordultam, és többször bicajoztam már ki másokkal együtt Szentendrére vagy éppen a Luppa-szigetre. Budapesten rendszeres célpont a lakóhelyen és a munkahelyen kívül a Margitsziget, Újlipótváros, a Várnegyed, a WAMP (ahol éppen van) stb.

J.J.: Milyen blogokat olvasol szívesen?

Fővárosi Blog: Elsősorban azokat a blogokat szeretem, ahol látszik, hogy a szerző (vagy szerzők) alaposan utánajár egy-egy témának. Ahol átjön, hogy nem csak arra járt, és fotózott ötöt, hanem könyvtárba, vagy akár levéltárba is elment, hogy felfedezze az adott teret, házat, vagy éppen villamosvonalat. Néhány ilyen, a teljesség igénye nélkül: a Miénk A Ház! blogja, a már nem frissülő Városképp blog, a késő modern blog, vagy Hamster tömegközlekedési blogja.

J.J.: Küldj egy kedvenc képet Budapestről, kérlek és írj róla néhány mondatot, hogy miért tetszik az a kép, mit szeretsz benne.

Fővárosi Blog: Nem tudok egyet küldeni, több tízezer kép van a számítógépemen. Küldök hármat:

Foldalatti-1972.jpg

A földalatti 1972-ben. Egy egészen érdekes, átmeneti helyzet látható a képen: már megérkezett Budapest centenáriumára az új Ganz-szerelvény első példánya, de majd csak a következő évben adják át a vonal meghosszabbítását a Mexikói útig. Ezért jön fel a szerelvény a felszínre a Hősök tere után.

20081109-01-SzentkiralyiUtca10.JPG

Ezt a képet 2008-ban fotóztam, a Szentkirályi utca 10. szám alatti házban. Az ottfelejtett létra, a régi kovácsoltvas korlát nagyon Budapest. És sajnos hozzátartozik a ház állapota is Budapest imázsához - szívesen látnám ezt a házat is felújítva!

Millenaris-20100425.JPG

Ez a kép pedig legyen egy habkönnyű kis képrejtvény: hol fotóztam 2010-ben?