Szemerkélő eső, felhők és szürkeség. Ez fogadott Írország fővárosában, Dublinban, amikor hárman lányok megérkeztünk. A szállásunkhoz vezető út sem változtatta meg az első benyomást, azt leszámítva, hogy a taxisofőr sok érdekes dolgot mesélt a városról. A beszélgetés során magunk közt csak "10 perces városnak" kezdtük el becézni Dublint, mert azt mondta, hogy a belvárosi részt 5 perc alatt lehet körbesétálni, a külsőbb részét pedig 10 perc alatt. Persze ez az elmélet elég hamar megdőlt. 

Dublin központjába egy kisvárosias légkör fogadott. Az első jelző, ami megfogalmazódott bennem, a "szürke" volt, amiben nyilván közrejátszott az időjárás is. Az utcákon barangolva, a kis sikátorokba betévedve egyszer csak elkezdtük felfedezni Dublin színes énjét. A színes épületeket, a színes ajtókat, a színes ablakkereteket és a street art alkotásokat. Az estéhez közeledve egyre több utcazenész jelent meg, akik megnehezítették a közlekedést, hiszen lehetetlenség volt csak úgy elsétálni mellettük. Olyan atmoszférát teremtettek, amelyek láthatóan csak úgy repítették az embereket a zene és a város hullámain.

A rengeteg street art alkotás számomra abszolút azt tükrözte, hogy elképesztően intenzív interakcióban él a város a lakóival, aminek teret is engednek, ráadásul ezt az alkotók is tiszteletben tartják. Legalábbis nekem ez volt a benyomásom. Úgyhogy be is szereztem néhány könyvet, ami közelebb visz ahhoz, hogy mélyebb betekintést nyerjek ebbe a témába. A "The Shops of Ireland" pedig az egyik legérdekesebb könyv. Az ír boltokat mutatja be, ugyanis a boltok homlokzatára nagyon jelentős hangsúlyt fektetnek.

A másik, ami teljesen magával ragadott, a képzőművészet megjelenése az utcán. Én most csak egyet ragadok ki, az Oscar Wilde szobrot, ami a legbeszédesebb, hozzám legközelibb szobor, amit valaha láttam. Az utcákon megjelenő sok-sok szobor hasonló közvetlenséget és hétköznapi szituációkat sugall, ami egyszerűen megszólítja az utcán sétáló embereket. A szobrok mellett izgalmassá tette a sétákat a járdában megjelenő irodalom, valamint a járdaszegélyekbe rejtett alkotások.

Persze írhatnék a nevezetességekről is, amik valóban gyönyörűek voltak, de talán a fenti példák megmutatják azt, hogy engem mi fogott meg igazán Dublinban. Négy nap alatt (nagyjából) sikerült feltérképezni a várost, de ahhoz, hogy meg lehessen ismerni, újabb négy plusz négy napot kell ott tölteni. Annyi titokzatosság, izgalom és sokszínűség van benne, amelyek megismeréséhez sok időre van szükség. Mindenesetre ezek a mindennapokban megjelenő izgalmak elképesztő kíváncsiságot keltenek bennem, amit előbb-utóbb muszáj lesz lecsillapítani.