Nagyméretű sgraffito készül egy újbudai társasház tűzfalára

Három fiatal képzőművész egy szinte elfeledett köztéri szobrot és alkotóját ünnepli szeptember 29-én Újbudán, a Váli utcában. Az alkotók óriási falképet készítenek egy tűzfalra, és ingyenes gyerekprogramokkal, beszélgetésekkel, közös főzéssel, zenével varázsolnak élő, közösségi teret a két bérház közötti kertben a PLACCC Fesztiválon.

Fixsarok_keszul Foto_DorogdiAdam.jpg

Három fiatal alkotó, Antal Balázs, Hatházi László és Fodor Zoltán köztéri képzőművészeti alkotást készít a PLACCC Fesztiválon. A Fix Sarok című projekt kiindulópontja a Néger fiú című szobor, amely Budapest XI. kerületében a Váli utca 10-12. és 14. számú társasházak között megbúvó kis parkban áll. A szobrot Kárpáti Anna (1923-1993) készítette. A fiatal képzőművészek szerint sokkal több figyelmet érdemelne a szobor és az alkotó is, ezért úgy döntöttek, hogy a maguk eszközeivel felhívják rájuk a figyelmet. Antal Balázs, Hatházi László és Fodor Zoltán az elmúlt hónapokban összegyűjtötte és dokumentálta az ország különböző pontjain fellelhető Kárpáti Anna-alkotásokat. Az újbudai szobor mögötti tűzfalra óriási falképet készítenek, amelyen vizuális átiratban jelenítik meg a művésznő alkotói pályájának kiemelkedő darabjait. A falképhez a ma már ritkán használt sgraffito technikát alkalmazzák, vagyis egymásra felvitt különböző színű festékek vagy vakolatok rétegeinek visszakaparásával és kikarcolásával készítik el a művet. A Néger fiú című szobor és a Kárpáti Anna pályáját bemutató köztéri műalkotás együtt új kontextust teremt, hiszen a két bérház közötti terület ezentúl mementó parkként jelenik meg az újbudai utcaképben. A falkép átadása apropóján a kapcsolódó programok szeptember 29-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődnek.

A fiatal művészek erre a hétvégére élő, közösségi térré varázsolják a két bérház közötti, az elzárt, apró kertet. A társasházak lakóival és az érdeklődőkkel együtt szeretnék ünnepelni az új falképet és a Néger fiú című szobrot, ezért szombaton délelőtt 11 órakor megnyitják a kertet. Déltől közös főzéssel és süteménysütéssel, délután pedig zenejátszótérrel várják a családokat. A szakmai program 16.30-kor kezdődik, a kerekasztal beszélgetés témája a 60-as,70-es évek köz- és köztes tereinek használata a képzőművészetben. Este zene, a kert nyitásától zárásáig pedig az Olvasóliget is várja a vendégeket. A programok ingyenesek.


PLACCC 2012 - Fix sarok – Budapest, XI. Váli u. 10-14. (Váli utca-Bercsényi u. sarok)

2012. szeptember 29. szombat 11:00 -20:30 

11.00: Kert nyitás 
12.00: Falfrafel és Szoborsüti sütés - Fischi & Miki 
14.00-16.30: Zenejátszótér gyerekeknek és felnőtteknek Benkő Marcival
16.30: Kerekasztal beszélgetés: a 60-as,70-es évek köz- és köztes tereinek használata a képzőművészetben. Moderátor: Mélyi József. Résztvevők: Polyák Levente, Sugár János, Százados László 
18.30-20.30: Dj Bodoo 

Az Olvasóliget a nyitástól folyamatosan várja az érdeklődőket.