"A belváros forgataga és a kis utcácskák elvarázsolnak" - interjú Soós Bertalan fotográfussal

Az interjúsorozat következő alanya Soós Bertalan, akinek fotói az utóbbi napokban ismerősök és urbanisztikai tematikájú honlapok által naponta többször felbukkan a Facebook hírfolyamomon. Soós Bertalan Király utcai fényképe az elmúlt napokban körbejárt a magyar ifjúság között, hiszen olyan perspektívából mutatja be a rekkenő hőségben kiürült belvárosi utcát, ahonnan csak az ott lakóknak van lehetősége nézni. Ráadásul olyan pillanatot kapott el, ami nagyon ritka: a mindig nyüzsgő utcában egy embert sem látni, teljesen kiürült utcaképet láttat.

535032_486193681408253_1425917044_n (1).jpg

Juhász Judit: Mióta foglalkozol fotózással? 

Soós Bertalan: Kisgyerekként már izgatott a fotózás, sajnos kétbalkezes voltam a filmcseréléshez és örültem, ha egy tekercsből 1-2 kép sikerült, ezért nem is nagyon erőltették a szüleim a filmvásárlást, előhívatást. A digitális fényképezők betörésével kerültem újra közel a témához, első kompakt gépemet, ha jól emlékszem 2001-ben kaptam karácsonyra, ezzel ifjú suhancként bele is vágtam az akkoriban kezdődő partifotó lázba, de a kis gép annyira hozzám nőtt, hogy mindenhová magammal vittem, gyakorlatilag naplóírás helyett használtam, igyekeztem minden helyszínt, élményt, és embert megörökíteni ahol jártam. 

J.J.: Mit jelent számodra a fotózás?

S. B.: Életforma. Mindig mindenhol a témát keresem, láthatok szép helyeket, érdekes pillanatokat, levon az értékéből számomra, ha nem tudom megörökíteni, mert ilyenkor nagyon-nagyon rosszul érzem magam.

J.J.: Mik a kedvenc témáid, miket szeretsz fotózni?

S. B.: A kedvenc témáim a pillanat és a hangulat.

SBT_8055s.jpg

SBT_3728s másolata.jpg

J.J.: Hogyan viszonyulsz a városokhoz? 

S. B.: Szeretem a városokat, mert minden pillanatban van valami fotóra érdemes történés vagy látvány, csupán jókor kell jó helyen lenni. Nyilván minél nagyobb a  város annál több téma van és mivel én is városi vagyok, elsősorban a városi élet momentumai érdekelnek,  de a kisvárosi/falusi témák legalább ennyire lekötnek, vagy a természet szépségei.

J.J.: Melyik a kedvenc városod?

S. B.: Budapestet tartom a legszebb városnak, ráadásul mindig tartogat valami különlegest, amihez gyakran markánsan hozzájárulnak a lakói vagy látogatói is.

SBT_2722s másolata.jpg

 

J.J.: Van más város, amit nagyon szeretsz? 

S. B.: A másik nagy kedvencem a Balaton, igyekszem minden évszakban meglátogatni, sosem mulasztok el megállni Akarattyánál a magaspartnál és körbemenni Tihanyban, de az egész északi part a szívem csücske. Magyarországon kívül Ausztriában a hegyvidéki hangulat és természetesen mindenféle tengerpart azonnali fotózásra késztet.

J.J.: Budapestnek melyik részét szereted a legjobban?

S. B.: Az egész dunapart a kedvencem a Lágymányosi és a Megyeri híd között, el sem tudom képzelni, hogy tetszene egy főváros, egy rajta keresztülhaladó folyó nélkül,  de a belváros forgataga és a kis utcácskák is elvarázsolnak.

SBT_8148_2s.jpg
SBT_7111s.jpg

J.J.: Min dolgozol jelenleg? Mik a jövőbeni terveid?

S. B.: Mindig van valami ötlet vagy terv, de a spontán dolgokat szeretem a legjobban és általában abból is sülnek ki a legizgalmasabb fotók. 

Bertalan fotóit napról-napra nyomon tudjátok követni Facebook oldalán, a LEFOTÓZLAK!-on. 

SBT_1258s másolata.jpg

SBT_1572s másolata.jpg

SBT_8902s.jpg