Egy dal a Magashegyi Undergroundtól, aminek témája a metró. Emiatt vált számomra izgalmassá ez a szerzemény. Egy olyan helyszín, ahol nap mint nap megfordulunk, de nem tulajdonítunk neki jelentőséget. Nem is igazán helyként gondolunk rá, hanem egy szükséges helyszínként, ami a közlekedésünket segíti. Ez a dalszöveg nagyon érzékletesen mutatja be azt a sürgés-forgást ami az aluljárókban van jelen: mindenki siet, megy előre, nem néz, nem mosolyog, várja a metrót, felszáll, utazik, eléri úticélját. De mi történik addig, amíg várakozunk a peronon? Pont az előbb felsoroltak ellenkezője: megállunk, várunk, nézelődünk, figyelünk. A videó nem unofficial, de kellemes hangulatképet fest a megzenésített szöveghez.

Dalszöveg 

mindenki siet, mindenki megy
mindenki senkije mindenkinek
robog a metró, a penetra nem retró..

a néma tömeg falhideg,
nekilódul a semminek..
van az úgy, hogy mindenki elfogy!

fekete lyukba húz a vonat
a föld alatt metróhuzatban végigmérnek szemsugár fények
elkapok egyet, pont a tiédet, visszanézek,
úgy érzem itt ér véget az eddigi élet..

tesz-vesz a kezem, üres a fej
naponta így megy valamivel
telik az idő, szakad a konfetti eső..

köhög a koszos utca még
erre járok gyakran én
poros a földgömb, lassacskán.. szétjön.

fekete lyukba húz a vonat
a föld alatt metróhuzatban végigmérnek szemsugár fények
elkapok egyet, pont a tiédet, visszanézek,
úgy érzem itt ér véget az eddigi élet