Soós Bertalan: Kisgyerekként már izgatott a fotózás, sajnos kétbalkezes voltam a filmcseréléshez és örültem, ha egy tekercsből 1-2 kép sikerült, ezért nem is nagyon erőltették a szüleim a filmvásárlást, előhívatást. A digitális fényképezők betörésével kerültem újra közel a témához, első kompakt gépemet, ha jól emlékszem 2001-ben kaptam karácsonyra, ezzel ifjú suhancként bele is vágtam az akkoriban kezdődő partifotó lázba, de a kis gép annyira hozzám nőtt, hogy mindenhová magammal vittem, gyakorlatilag naplóírás helyett használtam, igyekeztem minden helyszínt, élményt, és embert megörökíteni ahol jártam. 

J.J.: Mit jelent számodra a fotózás?

S. B.: Életforma. Mindig mindenhol a témát keresem, láthatok szép helyeket, érdekes pillanatokat, levon az értékéből számomra, ha nem tudom megörökíteni, mert ilyenkor nagyon-nagyon rosszul érzem magam.

J.J.: Mik a kedvenc témáid, miket szeretsz fotózni?

S. B.: A kedvenc témáim a pillanat és a hangulat.

J.J.: Hogyan viszonyulsz a városokhoz? 

S. B.: Az egész dunapart a kedvencem a Lágymányosi és a Megyeri híd között, el sem tudom képzelni, hogy tetszene egy főváros, egy rajta keresztülhaladó folyó nélkül,  de a belváros forgataga és a kis utcácskák is elvarázsolnak.

J.J.: Min dolgozol jelenleg? Mik a jövőbeni terveid?

S. B.: Mindig van valami ötlet vagy terv, de a spontán dolgokat szeretem a legjobban és általában abból is sülnek ki a legizgalmasabb fotók. 

Bertalan fotóit napról-napra nyomon tudjátok követni Facebook oldalán, a LEFOTÓZLAK!-on. 

Juhász Judit: Mióta van jelen az életedben a zene?

Takáts Eszter: A zenével 3-4 éves korom óta foglalkozom érdeklődésileg, imádtam népdalokat énekelni. Azonkívül rengeteg zenés gyerekkazettám volt, köztük a Tini Dal című, amiről minden dalt kívülről fújtam. Egy másik kedvenc kazettám az „Apu hod med be az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába” c. volt. Azóta persze sok év eltelt, gyerekként zenei általánosba íratott az Anyukám, jártam zeneiskolába is zongorára, kórusokban énekeltem, majd a zenével való kapcsolatom kezdett elmélyülni. Először a komolyzenével próbálkoztam, meg az volt a célszerű, hogy komolyzenei tanulmányokkal folytassam az irányulást, de mialatt az egyetemre jártam, teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy dalokat fogok írni. Azelőtt is próbálkoztam vokalistaként, vagy hangszeresként ( szintetizátor, ütőhangszerek) könnyűzenei zenekarokban játszani, de a gitárral való autodidakta megismerkedés dobott át a palánkon végül ebbe az irányba.

J.J: Úgy tudom, hogy több városnak is jelentős szerepe van az életedben. Melyiket nevezed az otthonodnak?

T.E.: Három várost nevezek meg otthonomként kisgyerekkorom óta. Az egyik Pécs, mert ott születtem, Pécsbe voltam szerelmes, oda mentem vissza orientálódni, inspirálódni, tanulni, szeretni, edződni, nehezen is szakadtam el tőle…a másik város Zalaegerszeg, ahol felnőttem, ahol a nagyszüleimmel eltöltött idő életem legszebb időszaka volt gyermekként, ahol a nyugalom iránti igény megszületett a szívemben.  Végül Budapest, ahol egy évig gyerekként is éltem, és ahol most is élek, ahol a nyugalom és az inspiráció, a feltöltődés, és a pörgés egyaránt megtalálható. Zöld környezetben élek, de azért közel a belvároshoz is, vágyom arra, hogy legyen egy házam egyszer, de ugyanakkor kell a komfort is, a kényelem is. Kellenek a fák, a jó levegő, a kert, és az is, hogy ne legyenek túl szorosan a lakóterületek, ne lássanak bele az életembe. Minden város más, és más, minden városnak személyisége van. Amikor egyik helyről a másikra megyek, érzem, ahogy a lelkem átváltozik, idomul a következő hely szelleméhez.

J.J.: Mit gondolsz Budapestről? 

T.E.: Vannak szép dolgok, szép fejlesztések mindenfelé, budai révén főként itt mozgok, és bár a malmok lassan őrölnek, de látható, hogy van erőfeszítés, például parkok, játszóterek, macskaköves terek. Egy fájdalmam van, de gondolom nemcsak nekem, az a Moszkva , azaz Széll Kálmán tér, sokszor inkább kikerülöm, leszállok eggyel előbb, és gyalogolok a kis utcákon, mert ott még várakozni sem lehet nyugodtan úgy, hogy ne jönne oda 3 ember, hogy el akarjon adni valamit, vagy meg ne átkozna, mert kell neki egy fillér, de a kifli nem jó. Nem tudom, fog-e ez valaha változni. Volt rá kezdeményezés, hogy szépüljön a tér, de azt is lepukkantották egy év alatt, és sokszor tele van rossz energiákkal a hely.

J.J.: Rengeteget városban zenéltél már - melyik a kedvenc városod? 

T.E.: Kedvenc városom Veszprém. Természetesen az Utcazene Fesztivál miatt. Ott fedeztek fel, ott volt Pécsen kívül először saját közönségem, és ott ismertem meg azokat az embereket, zenészeket, akikre ha ma is visszagondolok, meghatódom, mennyi sok jót buliztunk, beszélgettünk, muzsikáltunk együtt. Imádom, ahogy ott fúj a szél, imádom az ősfákat az Állatkert körül, ahol egyszer a kutyámmal megszálltunk a fesztiválra egy erdei panzióban, és mellettünk legeltek a dromedárok, ott mindig otthon érzem magam

J.J.: Van más város, amit nagyon szeretsz? 

T.E.: A másik kedvenc helyem Őrség-Őriszentpéter lett, ami hasonlóan Kapolcshoz csodálatos! Valahogy az erdőhöz való viszonyom egy erős vonzalomhoz hasonlítható, pláne, ha egy kis patak is csordogál benne végig, az mennyei. Igaz, ez most nem város, hanem falu, de hát… De gyönyörű még Miskolc és Debrecen is.

J.J.: Van olyan zenéd, amit valamelyik város ihletett? 

T.E.: Hm... Igen, volt. Sopronban, mégpedig a Szerelem-sziget című. 1999-ben írtam, a Pavilon Zenekar idején. Ma már ritkán játszom, sőt pár éve egyszer sem adtam elő, de konkrétan ez a majdnem hogy egyetlen dal, ami direkten egy város kapcsán ihletődött. A Drága idő már sokkal spontánabban és hamar született Pécsen, minthogy felfoghattam volna, hogy ez esetleg a városhoz szól... és van egy új dalom, a Múltidő, ami Budapest budai rakpartján sétálva inspirálódott.

J.J.: Mit gondolsz a köztereken történő zenélésről? Szerinted a köztéri zenéléssel mennyire lehet egy város társadalmát közelebb hozni egymáshoz? 

T.E.: Szerintem abszolút lehetséges, az utcazenélést is vidám dolognak tartom, ami okoz egy hangulatmódosítást akár egy rohanó emberben. Nyilván ez most már szabályozva van, de a biztonságossága vitatott. A zenész sok mindennek ki van téve egy ilyen helyzetben, hasonlóan egy szűk klubban való zenéléshez, ahol a mikrofonállványnak ütközve egy részeg ember akár kiverheti az előadó fogát. De ez benne van a pakliban, megfelelő kisugárzással, és mantrákkal kivédhető.

J.J.: Vannak olyan helyek városok, városi pontok, ahova rendszeresen visszajársz?

T.E.: Melyik városban? Igazából Budapesten a Szent István Bazilika, és az Apáthy-szikla ilyen, Pécsett a Havi-hegy, vagy a Sétatér, Zalaegerszegen a Vizsla-park…

J.J.: Van olyan meghatározó zenés élményed, amelyet szívesen megosztanál az Olvasókkal?

T.E.: Sonia és a Heartbreakers, Pecsa, Aranyember fesztivál. Na, egy rockzenekarnak így kell megszólalni. Hubs Huba basszusgitáron játszott, unokatesóm, Sándor Dani hangosította őket, hát ez valami isteni volt. 15 éve nem láttam Soniát,( aki még mindig a legjobb formáját hozza), mindig józanul buliztam kamaszként, mindig őrülten táncoltam, senki nem hitte el, hogy nem ittam alkoholt, és ez történt a Pecsában is akkor. 15 év után. Nem kellett más a lazuláshoz, csak ez, kb 20 percig bírtam állva hallgatni őket, majd egy régi cimborámmal nekiálltunk ropni, felejthetetlen volt. Zeneileg is, teszem hozzá. Folyamatosan hívogattam be az ismerőseimet, hogy „na ezt hallgassátok”!

J.J.: Min dolgozol mostanság?

T.E.: Ez a nyár a …Catsandoxról szól elsősorban, amiben Müller Péter Sziámival álltunk össze egy hangos formáció formájában. Közben folyamatosan írom az új dalokat, ezekből szeretnék a közönség elé is tárni apránként adagolva egyet-egyet, amihez klipet is szeretnék készíteni akusztikus/félakusztikus formában. Szakmailag egy letisztulást érzek most magamban, és nagyon várom, hogy majd megmutathassam, és meghallhassátok.

A képeket Csoboth Edina készítette. Forrás: Takáts Eszter Facebook oldala