2012 őszén ragadt rám az a szokás, hogy reggelente, amikor végigsuhanok a 47-es villamossal a Szabadság hídon, a közepén készítek egy fényképet. Minden reggel izgatottan várom, hogyan ébredezik a Duna és a város. Milyen színekben pompázik, mennyi felhő van fölötte, melyik házra süt rá a napsugár, mennyi hajó cikázik, és hogy egyáltalán milyen újdonságot rejt a főváros reggelente. Egy éve a napi rutinom részévé vált, hogy amikor a hídhoz érek, önkéntelenül nyúlok a telefonomért és onnan kezdődik a napom időszámítása. Lefotózom, mert szép, és mert szeretem. Ilyenkor úgy érzem, hogy összekacsintunk, egymásra mosolygunk és jól indul a nap.