Tűzfalrehab: Megkezdődött a faldekoráció-dömping az Erzsébetvárosban

Ma adják át a Neopaint Works, a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata és a Trilak Festékgyár Kft. összefogásával elinduló „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013“ elnevezésű kreatív kezdeményezés első megfestett tűzfalát a Dob utca és a Csányi utca sarkán. 

A köztéri, homlokzatot imitáló alkotáson feltűnik a szemközti zöldséges, a locsoló szomszéd néni, sőt, még a festményt készítő alkotók közül is néhány karakter. A program gőzerővel folytatódik, 2013. őszéig további hét szürke falfelület kap új ruhát.

0,5_1.jpg

 A „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013“ nagy ívű projekt első állomásaként a Dob utca és a Csányi utca sarkán található tűzfal kapott új külsőt. A felület felújítását követően a falszakaszt a Neopaint Works vette kezelésbe, melyre az épület eredeti homlokzatát imitáló, emberi karakterekkel színesített díszítés került. 

A Neopaint Works csapatának a grafikai tervezésnél számos szempontot figyelembe kellett vennie. Mivel az Erzsébetváros belvárosi része műemlékvédelem alatt áll, szigorú előírások vonatkoznak arra is, hogy milyen grafika jelenhet meg egy-egy homlokzaton – így a leendő alkotásnak nemcsak témájában, hanem megjelenésében is illeszkednie kellett közvetlen környezetéhez. Ebből következik, hogy a Neopaint Works a Klauzál téri felület esetében a tűzfalfestészet klasszikusabb formában történő alkalmazása mellett döntött.
A projekt „nosztalgikus felütése“ egyúttal utalás a nyomtalanul eltűnt korábbi elődökre is (Széna tér, Krisztina krt.). Az alkotók elgondolásának az érintett ház lakóin felül a VII. kerület Főépítész Irodája is létjogosultságot szavazott, és megkezdődhetett a „kivitelezés“. 

7_1.jpg

A közel két hét alatt elkészült óriási kép nem hivalkodó, teljes mértékben beleolvad környezetébe. Az érzéki csalódást okozó, esztétikus felület életszerűségének köszönhetően valóságossá válnak az ábrázolt elemek és karakterek – úgy mint a homlokzat, a falon munkálkodó festő, a cserepet rakó tetőfedő vagy az első emeleten tartózkodó lakosok.

11.jpg

10.jpg8.jpg

A „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013“ programról

Erzsébetvárost, mint Budapest valamennyi kerületét, számtalan elhanyagolt falfelület szürkíti. Ezek nagy százaléka bizonyos dekorációs eszközök bevetésével könnyűszerrel felújítható és színesebbé tehető. A VII. kerület belvárosi része (Nagykörúton belüli terület) az utóbbi időben nemcsak a romkocsma-kultúra epicentrumaként, hanem a budapesti urban szcéna kibontakozásának helyszíneként ivódik bele a köztudatba – amely mind helyi, mint turisztikai szempontból igen nagy jelentősséggel bír. Erzsébetváros egy ilyen nagy ívű projekt megvalósításának tökéletes helyszíne, tűzfalainak és köztéri falfelületeinek kreatív újjáértelmezése nemcsak a többi kerület, de számos magyar város számára is követendő példával szolgálhat. A köztéri falfestések nemcsak vizuális értékekkel bírnak, hanem szervesen kihatnak környezetükre is – élhetőbbé és élvezhetőbbé teszik a kerület bizonyos pontjait, miközben pozitívan hatnak a kerületben lakók és az arra járók kedélyállapotára is.

A „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013” program keretein belül nyolc tűzfal kap új külsőt a kerület belvárosi részén.

A tavasztól-őszig tartó felújítási és dekorációs ötlettel a Neopaint Works kreatív csoport kereste meg az Erzsébetvárosi Önkormányzatot. A kerület nyitott volt a programra, hiszen a három évvel korábban, szintén a Neopaint Works által megvalósított, Király utca és Kazinczy utca sarkán található játszótérre készült óriási festmény minden vártnál több pozitív visszajelzéset hozott.

A „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013“ program állomásai

(1) Klauzál tér (Dob utca-Csányi utca sarok). Átadó: 2013.05.15., 15.00.

(2) Király utca

A sorozat folyatatásaként, május utolsó hetében a Király utcában kezdődnek meg a munkálatok. A látványterv elkészítésénél elsődleges szempont volt, hogy az ide kerülő grafika szervesen köthető legyen magához a Király utcához.
A végső terven megjelenik Krúdy Gyula híres idézete, a Király utca „a legpestibb utca”, valamint egy környékre jellemző íves lámpaoszlop. A felületen egy rövid szöveget is olvashatunk (szintén Krúdy idézet) majd, amely az utca egykori pezsgő hangulatát írja le.

(3–8) „A TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013” program további állomásai a Rumbach Sebestyén, az Akácfa, a Kertész, a Kis Diófa és a Dob utcában lesznek.