"Az építészet kiindulópontot ad a tervezésnél" - interjú Mestyán Barbara bőr-és öltözékkiegészítő tervezővel

A "Város a kultúra tükrében" című interjúsorozat következő főszereplője Mestyán Barbara bőr-és öltözékkiegészítő tervező. Az MB Design megalkotójának diplomamunkájára figyeltem fel először, amit London ihletett. Londoni hangulatképek alkotják a kollekció alapját, ahol a kollázsok a város hangulatát mintázzák meg és ezek kerültek rá a bőrre. Nagy, letisztult motívumok, klasszikus formákon.

mb_design5.jpg

london.jpg

Juhász Judit: Mióta van jelen a művészeti vonal az életedben? 

Mestyán Barbara: 10 éves korom óta jártam rajzolni, innen egyenes út vezetett a Kisképzőbe, onnan pedig a MOME-ra. Tulajdonképpen mióta az eszemet tudom művészetet tanultam. Művészetek sok ága érdekel és hobbi szinten többet is űzök, de most a legfontosabb helyen a bőrözés és a táskák állnak, hiszen ebből szereztem diplomát 2010-ben. Az MB Design is ekkor indult útjára. Az MB Design márka alá szeretném mindazokat a dolgokat tenni, amikkel szeretek foglalkozni. A fotó, rajz, grafika most egyenlőre kevesebb teret kapnak az életemben, de terveim közt szerepel ezekkel kapcsolatos tanulmányaim bővítése, és később az alkotás is.

J.J.: Hogyan viszonyulsz a városi környezetekhez? 

M.B.: Érdekes kettősség van most az életemben. Két éve leköltöztem Balatonra, itt alakítottuk ki a műhelyem, itt élem csendes mindennapjaimat. Viszont Budapesten éltem 25 évig. Imádom a nagyvárosokat. De ugyanígy vagyok a kis, csendes városkákkal is. Ha egyik helyen vagyok, a másik hiányzik, és így fordítva. A nagyvárosi lét számomra természetes, hiszen ott nőttem fel. De gyerekkoromban nagyon sokat utazgattunk hazánk kis falvaiba, így az a környezet sem állt tőlem távol soha.  Budapestre amilyen gyakran csak tehetem felmegyek, bár sokszor munka miatt, és sokszor rohanós. De van olyan, amikor tényleg csak azért megyek fel, mert hiányzik a pesti pörgés, az üzletek, és a céltalan bolyongás, ami valóban az egyik „hobbim”, bármelyik nagyvárosban járok. Cél nélkül elindulni, és olyankor csak nézni a kirakatokat, az épületeket, az embereket az utcán, és kilométereket sétálni egyedül.

J.J.: Olvastam egy interjút veled, ahol azt mondtad, hogy a tervezés során gyakran épületek inspirálnak. Mit jelent számodra az építészet és hogyan van jelen az alkotás folyamatában?

M.B.: Az iskolában a művészettörténet órákon mindig az építészet téma kötött le a legjobban, azt szerettem a leginkább. Nem tudom meghatározni, hogy pontosan miért, de nagyon élveztem ezeket az órákat. Az építészet nem tudatosan hat rám és a munkáimra, inkább csak egy kiinduló pontod adnak a tervezésnél, egy érzést, egy irányvonalat. Az épületeket általában grafikai szemmel nézem, lebontom részleteire, leegyszerűsítem a formáit, és ezekből inspirálódok. Példa erre a London kollekcióm, ahol a londoni épületeket fotóztam, majd a fotókat átalakítottam grafikailag, és ezekből egy teljesen más mintát hoztam létre. Így egy teljesen más struktúra alakult ki, de a kiinduló pontot mégis a londoni városi hangulat, az épületek jellegzetes színe és ritmusa adta.

mb_design7.jpgmb_design6.jpg

A mostani Toszkána kollekciómat is részben az építészet inspirálta, az őszi természet színei mellett. A toszkán és mediterrán építészet geometrikus formái gyönyörűen illeszkednek a táj változatos hullámzó formái közé. Ez is egyfajta ellentét, amit szeretek felhasználni a munkáimban.

mb_design4.jpg

J.J.: Melyik a kedvenc városod? 

M.B.: Kedvenc városom (természetesen Budapest mellett) London. Csak 2 hónapot töltöttem el ott, de azóta is folyamatosan a hatása alatt vagyok. Nagyon megszerettem a várost. Nehéz megfogalmazni konkrétan, hogy miért... Tetszik Londonnak a belvárosi arca, a hidak, az üzleti negyedek, az üveg épületek, és körülöttük a történelmi helyszínek. De imádom a kisvárosi hangulatát is, a vörös téglás épületeket a fehér ablakokkal, a különleges üzleteket és kirakatokat, a végeláthatatlan éttermek sorát, a buszokat. Ha szabadnapom volt és nem dolgoztam, csak felültem egy buszra, kinéztem egy távolabbi úticélt, és így jártam be a várost. Nagyon szerettem fent ülni az első ablaknál, közben zenét hallgatva, elnézegetni a nyüzsgő város forgatagát.

J.J.: Min dolgozol jelenleg?

M.B.: Jelenleg a Toszkána kollekción dolgozom. A kollekció fő darabjai már elérhetőek, de még vannak terveim, amiket az elkövetkező egy-két hónapban szeretnék megvalósítani vele kapcsolatban, közben pedig a 2013-mas tavaszi-nyári kollekció is körvonalazódik.

mb_design2.jpgmb_design3.jpg

J.J.: A WAMP-on milyen alkotásaidra számíthatnak a látogatók?

M.B.: A karácsonyi Wampon a Toszkána kollekció darabjai lesznek megvásárolhatók, amiben akta- laptop- kézitáskák, borítéktásák, ipad tokok, telefon tokok is elérhetőek lesznek. 

mb_design1.jpg

A Toszkána kollekció fotóit Kiss Lenke Dorottya Dalcsoka készítette. Képes beszámoló a Toszkána kollekció fotózásáról ITT.