Egy nyitott ablakban táncra perdülnek az őrizetlenül hagyott függönybojtok, és hosszú perceken át kacéran csiklandozzák a kaspó nélkül búslakodó fikusz benjamin leveleit. Fájdalmas csecsemősírás szűrödik ki a szemben lévő ház ablakából, miközben a házmester gondolataiba temetkezve locsolja már második perce ugyanannak a bokornak az alját. Nyílik a kertkapu, a szegényes ruházatú, alkoholtól felpuffadt fejű hajléktalan férfi határozott mozdulattal és némi reménnyel nyitja fel a nagy zöld kuka tetjét. Olyan könnyedséggel és természetességel nyúl bele, ahogyan más a hűtőjében szokott matatni.

Akaratlanul is a zenére koncentrálok. Pontosan eltalálva az egyeket csúsztatom lábaimat mindig egy lépéssel előre. Csalódott vagyok, ha elrontom az ütemet, de magamnak sem vallom be. A bűzös metró szele fáradt fuvallatot lehell a hajamra, amely érzésem szerint nagyjából a hajszárítóm egyes fokozatának felel meg. Az urbánus hajszobrász gyorsan elvégzi dolgát, de nem számít. 3 megálló után így is, úgy is elhagyjuk egymást. Az Instagram Toaser szűrőjén keresztül látom a világot. Minden mozgásban van, virgonc a város. Szeretem az ilyen reggeleket.

via felemaszokni (2012.08.24.)