Installáció a társadalmi felelősségvállalásért

Találtam egy fényképet az Urbnist tumblr-jén, amin két hinta van: az egyik egy megszokott, átlagos formájú, a másik pedig egy kerekesszékes. Percek óta nézem, és azon gondolkozom, hogy vajon Magyarországon elképzelhető-e egy ilyen köztéri alkotás? 

Ha az utcán sétálgatva szembe találkoznék egy ilyen installációval, biztosan megállnék és elgondolkoznék azon, hogy mennyi mindent közvetít a társadalom felé. Sőt, az ország felé és az ország vezetése felé, hiszen a térbeli kirekesztettség ellen az állam tud a leginkább anyagi forrást biztosítani. Ami nyomatékosabbá teszi, hogy az üzenet olyan kontextusba lett téve, ami a gyermeki örömforrás egyik kulcsa: a játszótér, a hinta. Ezáltal még közelibbé és még hangsúlyosabbá válik a mondanivaló.

Ezen a képen két „speciális csoport” környezethasználata találkozik és talán a kettő együtt lesz igazán hangsúlyos. De hogy mit is jelent a térhasználatban „speciális csoport”?

„A „speciális csoport” terminust úgy kell érteni, hogy a környezetpszichológiai kutatások szerint valamilyen szempont vagy dimenzió (pl. mozgáskorlátozottság) kiemelkedik egy populáció jellemzői közül, és egyéb tulajdonságok fölött mintegy uralkodva meghatározza az adott csoport környezethasználatát: pl. a mozgáskorlátozottak csoportjába férfiak, nők, gyerekek, etnikai csoportok tagjai, stb. egyaránt tartozhatnak. A „speciális csoport” elnevezés tehát a jellegzetes környezethasználat szempontjából értelmezendő”. (Dúll, 2009, A környezetpszichológiai alapkérdései)

Az idézet azt mutatja, hogy környezethasználati szempontból a „speciális” jelzőt a különböző felhasználási csoportok jellegzetességei alatt értjük. Azt mutatja, hogy környezettervezésnél, - átalakításnál, más felhasználói csoportok figyelembevételének mekkora szerepe van. Hiszen milyen lehet kirekesztettként leélni egy életet? Egy olyan városban, ami tele van térbeli akadályokkal?