Duna Tanösvény: keresd az állomásokat a Duna partján

Június 29-én, a nemzetközi Duna napon megnyílt a Duna Tanösvény, egy 13 pontból álló, innovatív, informatív sétatúra-útvonal a Margit híd és a Petőfi híd között a budapesti Duna-parton, amely 2011. június 29. - október 3. között tekinthető meg.

A tegnap délutáni sajtótájékoztató során lehetőség nyílt két állomás megtekintésére, amely kettős érzést keltett bennem: a Bem rakpartról lejutni a Duna partra nehézkes, hiszen többsávos autóút, lépcsők és meglepően sok akadály áll az ember útjába. Viszont amikor sikerül legyőzni az összes nehézséget, akkor kellemes természeti élménnyel és Dunáról szóló informatív táblákkal lehet találkozni. Fontos, hogy létrejött ez a a projekt, hiszen a Duna gyakran vet fel kérdéseket, párbeszédeket, ugyanakkor előrelépés a tevékenységek szintjén nem igazán szokott történni. A Duna egy olyan természeti jelenség Budapesten, amely biztosítja azt a fajta természetélményt, amely a városlakók számára kikapcsolódást és rekreációs lehetőséget nyújt. A Duna Tanösvény remek kezdeményezés, hiszen párbeszédet kezdeményez a Duna, a város és a városlakók között. A projekt célja, hogy a város és a Duna között kapcsolódási pontokat alakítson ki, közelebb hozza az embereket a Dunához, megfoghatóvá, elérhetővé tegye a folyót.

De nézzük, mi is pontosan a Duna Tanösvény. A 13 állomáson fiatal, kortárs képzőművészek, grafikusok, fotósok, street art művészek, építészek munkái mesélik el a Duna történetét, jelenét és elképzelt jövőjét. A sétálók tíz infoponton közlekedési táblákra emlékeztető tárgyakat találnak, amelyeken archív képek, grafikák, fotók, képregények, korabeli dokumentumok, adatok és történetek láthatók a helyszínről és közvetlen környezetéről. A látogatók információkat kapnak például a Dunában élő halakról és hódokról, az egykori fauszodákról, a dunai legendákról, a vízi mutatványosokról, a folyópart építészeti és történelmi múltjáról, valamint a fejlesztések irányáról. A Duna Tanösvény három állomásán pedig olyan installációk láthatók, amelyekkel a művészek személyes élményeket, érzéseket hívnak elő a nézőkből. A Belgrád rakparton, a nemzetközi hajóállomáson a STÉG várja azokat, akik a túra közben megpihennének. Napközben bárki ledőlhet a növényekkel körbevett hatalmas nyugágyon, napozhat, társasjátékozhat, piknikezhet, sőt a randiját is odaszervezheti. A tervek szerint programok, filmvetítések, koncertek is lesznek a STÉG-en.

A Duna Tanösvény a Valyo Csoport és az Artopolis Egyesület közös munkája során jött létre. Mindkét szervezet célja egyaránt az, hogy az emberek akár a leghétköznapibb helyzetekben újra rácsodálkozzanak a városra, és felfedezzék a benne rejlő szépségeket.

További információk: Duna Tanösvény honlap és facebook profil és videó a készületekről

Címkék: programajánló